2.évad: 1.rész

A szomszédság

[] [] [] [] [] [] [] [] [] [] [] []

10 hónappal később..

Augusztus. És egy nyári esőzés. Szobámban ülve gondolkodtam, mit is csináltam a nyári szünetben. Segítek: semmit.. *általános*

- Egy hét még a suliig. Bírd ki, Rin! - bámultam kifelé az ablakomon.

- Rinnieh! - ordított anyum lentről.

- Megyek! - majd felpattantam és lebaktattam a lépcsőn. - Mi az?

- Légyszi, menj el a boltba.

- Esik az eső! - akadtam ki.

- Az esernyőt ismered, nem?

- De..

- Azt mondtam, légyszíves.

- Megyek. Mit vegyek? - azzal a kezembe nyomott egy listát.

Felvettem cipőm és a pulcsim, hogy ne ázzak el nagyon vagy ne fázzak meg és neki indultam.

Nem esett annyira. Bár az ilyesmi "szötyörgős" esőt nem szeretem. Persze, elfelejtettem esernyőt vinni. Így minden lépésem próbáltam valami alatt megtenni.

Odaérve a boltba összeszedtem azt a három dolgot, ami kellett. Léptem volna ki a bolt előtti eresz alól, de erősen rákezdett. Leültem hát a még száraz padkára várva, hogy lejjebb csillapodjon.
- Rin? - lépett elém valaki.
- TaeKwang? - kaptam fel fejem.
- Mit üldögélsz itt? - nyújtotta kezét, hogy felsegítsen.
- Nincs esernyőm és nem akarok elázni. - álltam fel TaeKwang segítségével.
- Nekem van, gyere haza kísérlek.
- Köszi. - mosolyogtam, de talán el is pirultam.
- Akkor gyere! - húzott be az esernyő alá.
Hazafelé sétálva én csak feszengtem. Nem bírtam megszólalni.
- És mit keresel az esőbe a bolt előtt? Sőt esernyő nélkül. - kérdezte, majd befordultunk a sarkon.
- Anyum küldött el. - emeltem fel a szatyrot a kezembe.
- Aha. Jó fej lehet. - mosolygott. - Itt vagyunk. - állt meg.
- Honnan tudod? - húztam fel szemöldököm.
- Emlékszel még amikor innen a padkáról hívtad fel Youngot?
- Az kb tíz hónapja volt.
- Igen és akkor gondoltam itt laksz.
- Az tíz hónapja volt.
- Miért ismételgeted?
- Én csak nagyon mély emlékre emlékeznék ennyi idő után. Jó hát az az volt. De neked miért?
- Nekem? - túrt bele a hajába. - Talán akkor voltál mellettem a legtöbbet.
- TaeKwang, tudom, hogy..
- Rinnie, most már szerintem menned kell. Aggódik anyud, biztos.
- Oh, hát..oké..szia.
- Szia, Rinnieh!
Kinyitottam a kapud, majd a bejárati ajtót. Becsukva magam után az ajtót levettem kicsit vizes cipőm és valahogy megint mellettem termett anyu.
- Anyu! Ne ijesztgess! - kaptam a szívemhez.
- Rosszat csináltál?
- Nem..
- Készülődj.
- Minek? - vettem le a pulcsim.
- A szomszédok jönnek át vacsorára.
- Miért?
- Mert a régi barátnőm és megbeszéltük amikor találkoztunk a patikába.
- Jóóó... - sóhajtottam. - Rajta kívűl ki jön még?
- A gyerekei. A férje is jönne csak dolgozik, ahogy a te apád is.
- Értem. Mikorra legyek kész?
- Egy óra múlva a lépcső aljánál legyél.
- Igen is. - sóhajtottam, majd felkullogtam az emeletre.
Minek kellett meghívnia a szomszédokat? Elvagyok nélkülük is.
Kinéztem az ablakomon és még mindig szakadt az eső. Elfog ez valaha állni?
Ablakomból pont a szomszéd házra látni és egy ablakot. Soha nincs senki abba a szobába csak esténként amikor már a függönyt is behúzzák és csak a villany fényét lehet látni. Fogalmam sincs, hogyan néznek ki a szomszédaink. Pedig egy ideje itt lakunk. Mindig csak az apjukat látom, amint elmegy dolgozni.
Ismételten semmi mozgás nem volt. Kíváncsi vagyok, kik a szomszédok.
Hirtelen anyám benyit a szobába.
- Rin, gyere! Itt vannak a szomszédok. - mondta kedves hangon.
- Megyek, anyu. - ugrottam fel.
Lementem a lépcsőn és megpillantva ki ül a nappaliban elkerekedett a szemem.
- Ülj le oda, Rinnie! - szólt rám anyu, a kanapé üres helyére mutatva, ami az "ismerős arc" mellett volt.
- Szia, Rin! - köszönt TaeKwang.
- Szia! - köszöntem vissza.
- Ismeritek egymást? - kérdezte az anyukája.
- Évfolyamtársak vagyunk. - szólaltam meg.
- Oh, értem. Ennek örülök. - mosolygott kedvesen.
- De nem tudtam, hogy a szomszédom. - néztem TaeKwangra.
- Miért nem mondtad neki? - mordult rá anyukája.
- Nem kérdezte. - mosolygott TaeKwang.
- Te hülye. - röhögött a szerintem bátyja.
- Azt se mondta, hogy van tesója. - vigyorogtam.
- Az szép! De kedves öcsém van nekem. - váltott kicsit mogorva arcra. - Az én nevem Gong Hyun Woo.
- Örültem HyunWoo! Én Shin Soo Rin vagyok.
- Szép neved van és szép is vagy. - dicsért meg TaeKwang anyukája.
- Köszönöm! - mosolyogtam.
- Főleg ha mosolyog. - nézett rám és én tudtam min jár az esze.
- Rin! - szólt anyu a konyhából.
- Megyek. - pattantam fel.
A konyhát és a nappalit szerencsére elválasztja egy egész fal.
- Igen? - nyitok be a konyhába.
- Rángasd le a nővéred! Fenn van a szobájába, de még nem jött le.
- Rendben.
- Amúgy tíz perc múlva eszünk.
- Okés.
Kimenve a konyhából beleütköztem TaeKwangba.
- Bocsi! - vörösödtem el és rajtam hajam fülem mögé.
- Semmi baj, Rinnie.
- Én me..megyek. Mindjárt jövök. - rohantam fel a lépcsőn.
Bekopogtam a tesóm szobájába. Benyitva látom az ágyán fekszik.
- EunTae. Van valami baj? - ültem le mellé az ágy sarkára.
- Nincs, de kedvem sincs a szomszédokhoz.
- Akkor már biztos van valami bajod. Szakított veled YuJin?
- Nem, én vele. Egy másik csajt velem csalt meg. - váltott hangnemet.
- Komoly? Hogy tud ilyet tenni bárki is?
- Nem tudom, de menjünk le, mert anyutól jobban félek. - pattant fel.
Lesétáltunk a nappaliba, ahol már mindenki minket várt.
A nappaliba volt az ebédlőasztal. Így ott megterített anyu. Miért kell ilyen puccosra venni, anyu?
Elfoglaltam a szokásos helyem az asztalnál. TaeKwang velem szembe ült. Mellette a tesója és anyukája. Mellém lehuppant EunTae és mellé anyu.
A vacsorát társalgás közben fogyasztottuk el. Bár én nem szólaltam meg túl sokat.
Odakint az eső elállt, mire mentek haza a vendégek. Nyolc körül járt talán.
TaeKwang mielőtt kilépett volna az ajtón visszafordult még.
- Rinnie, eljössz sétálni? - kérdezte.
- Mi? Én? - kaptam fel a fejem.
- Menjél Rin! - súgta oda anyu.
- Anya! - súgtam vissza.
- SooRin! - emelte meg kicsit hangját.
- Igen, TaeKwang! - vettem fel cipőm.
HyunWoo és anyukája már bementek a házukba. Mi meg sétálgattunk az utcába.
A nap már lement és a sötét kezdett felülkerekedni a fényeken. Kicsit hűvösebb is lett.
- Rin, bocsánat, hogy nem mondtam, hogy a szomszédod vagyok. - szólalt meg TaeKwang.
- Áh, hagyd! Nem baj. - mosolyogtam.
- Örülsz, hogy a szomszédba lakom? - húzta sunyi mosolyra száját.
- TaeKwang! - ütöttem vállába.
- Áú! - kapott vállához.
- Fájt? - kezdtem el aggódni.
- Nem. - vigyorgott.
- Hülye. - szomorodtam el.
- Miért? Szeretnél ápolni? - bökött oldalba.
- Kérsz még egyet? - emeltem kezem, majd zsebembe raktam.
- Rin, hogy-hogy most így viselkedsz velem?
- Hogyan?
- Kedvesen.
- Én mindig kedves vagyok.
- Amióta még múlt évben elmondtam, hogy kedvellek, azóta csak kerülni akartál. Vagy nem is beszéni velem.
- TaeKwang..azóta változott egy csomó minden. - sóhajtottam.
- A fiúkra gondolsz?
- Részben.
- Ne aggódj semmi miatt Rin! Én itt vagyok, ha kell valami. - magyarázta. - Egy nap viszont én remélem, hogy számodra több leszek, mint barát vagy szomszéd. És remélem, hogy mellettem is tudsz úgy nevetni, mint mellette. Hogy boldog leszel, ha meglátsz. De én csak boldognak akarlak látni. A könnyeid soha többé. - sóhajtott. - Én még mindig kedvellek és felejteni nem tudok. Tudom, hogy YoonGival vagy, de..
- Én nem vagyok együtt vele. Mielőtt elment volna a koncertjére szakítottunk, hogy ne legyen féltékenykedés. Vagy ne a távkapcsolat miatt váljunk el... - szomorodtam el.
- Nem tudtam.. - sóhajtott.
- Honnan tudtad volna? - mosolyogtam rá keserűen.
- Rin, ha szomorú leszel én is! - figyelmeztetett.
Sóhajtottam egyet, majd összerezzentem. Egy hűvös fuvallat fújt végig az utcán.
- Fázol? - vette le majd adta rám pulcsiját.
- Köszönöm. - mosolyogtam.
- Nincs mit, Rinnie. - mosolygott vissza úgy, ahogy még soha.
- Kérdezhetnék egyet? - álltam meg a házuk előtt.
- Persze. - vonta meg vállát.
- Az a szoba kié? - mutattam az ablak felé, amit lehet látni a szobámból.
- Az enyém, de nem sokat vagyok bent. Miért? - húzta fel enyhén szemöldökét.
- Csak kérdeztem. De szerintem próbáld ki, hogy beülsz az ablakba zenét hallgatva.
- Oké. - mosolygott értetlenül.
- Én most már megyek be, mert a végén lecsesznek. - fordultam a házunk felé.
- Rendben. - mondta mosolyogva. - De várj! - jött egy lépésre elém és adott egy puszit az arcomra.
Mintha megállt volna az idő..
- Jó éjszakát, Rinnieh! - integetett TaeKwang, majd eltűnt a házukba belépve.
Bevonszoltam magam a kapun majd a bejárati ajtón. Aztán alig valamennyi erővel fel a lépcsőn, be a szobámba. Észre se vettem, hogy rajtam maradt TaeKwang pulcsija. Vissza se kérte..
Szokásomhoz híven, ami a nyáron alakult ki, beültem az ablakomhoz. Kifelé merengve észrevettem TaeKwangot, ahogy ő is az ablakánál üldögél. Magamhoz kaptam telefonom.
~ Az ablakodba ülsz? - írtam a neten keresztül üzenetet neki.
~ Nem, honnan veszed? - válaszolta.
~ Nézz ki! - majd látom észrevesz engem.
~ Szóval ezért kérdezted?
~ Nem..
~ Rinnie.
~ Igen, azért. De eddig azt mondtad, hogy nem szeretsz és nem is szoktál nagyon a szobádba lenni.
~ Mostantól szeretek.
Erre most mit írjak? Tudom, hogy mire céloz.
~ Köszönöm!
~ Ugyan mit?
~ Hogy itt vagy, ha bajom van.
~ Tudod, hogy számíthatsz rám.. mindig..
~ Tudom.. és amúgy most miattad mosolygok, ha érdekel. Jó éjt!
~ Jó éjt! - csak ennyit írt, de láttam az ablakon át, hogy örül.
Még utoljára kinéztem az ablakon és pont összeért a tekintetem TaeKwanggal. Gyorsan felpattantam és bedőltem az ágyamba. Viszont véletlenül levertem a lámpám, ami jó nagyot szólt.
- Jól vagyok! - ordítottam és reménykedtem, hogy anyu ne jöjjön be.
Hála istennek nem jött be, így a gondolataimmal aludhattam el.

[1.rész vége]